Összes kategória

3959 program


SHADOWS MAGIC BAND koncert

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.

A Shadows Magic Band műsoruk jelentős részét a néhai „The Shadows együttes” számai teszik ki a 60-as-70-es évekből. Ebből adódóan stílusuk instrumentális gitárzene, de a közönség igénye szerint szívesen játszanak korabeli énekes számokat is, valamint ezek gitárzenére való feldolgozását.

Soha senkinek

KuglerArt Szalon

Egy fiatal lány mesél a gondolatairól, érzéseiről, a családjával való ellentmondásos kapcsolatáról és arról, hogyan kezdte megismerni a szerelmet. Majd szép lassan felszínre tör az eltitkolt múlt is és megjelenik a nagyapa, aki nem más, mint a kislány múltjában lévő sötét alak.

Tempefői

Uránia Nemzeti Filmszínház

.. Nem szeretve lenni, pokoli kín ..

GONDOLJ ANYÁDRA! - ANYA-LÁNYA TÖRTÉNET, utána nézői beszélgetés / a Spirit Alkotóműhely előadása

Meseautó

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület

A Meseautó című legendás film alapján készült musical comedy-ben helyet kaptak a mára mítosszá vált karakterek éppúgy, mint a jól ismert, szállóigévé vált szófordulatok: „egy a párna, egy a részvény”, „A mint Aladár, l, mint Ladár”, vagy a „Mit sütsz, kis Szűcs?”, és mindezt sodró ritmusú dalok kísérik..

Akár egy Agatha Christie krimi a Szex és New York karaktereivel!
A Liliom Produkció - Dámák a pakliban című új krimi-vígjátéka egy izgalmas, egész estés kikapcsolódást kínál a krimi és a humor kedvelőinek.



Az esemény nemcsak egy koncert, hanem igazi közösségi élmény, generációk találkozása és párbeszéde, ahol tapasztalt és fiatal zenészek együtt lépnek színpadra, hogy bemutassák a jazz műfajának sokszínűségét és gazdagságát. Általuk betekintést nyerhetünk a hazai jazz hagyományaiba és egyúttal a magyar jazz jövőjébe is.

Zsolt Béla:
Kilenc koffer

Műsor:
J.S. Bach: Aus der Tiefe rufe ich, Herr, zu Dir – Cantata No 131.
- Weinen, Klagen – Cantata No 12.

Pablo és Picasso,avagy az állatok karneválja

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Hrutka Róbert - Kovács Dominik – Kovács Viktor
PABLO ÉS PICASSO
avagy az állatok karneválja
„Kalandvágyóknak és formabontóknak”

"Volt egy fiú" - Szécsi Pál '80

Latinovits-Bujtor Játékszín

koncert-színház

3tél

Radnóti Miklós Színház

A 2023|2024-es évad egy magyarországi bemutatóval indul, Tena Štivičić kortárs horvát drámaírónő 3tél című díjnyertes darabjával Alföldi Róbert rendezésében.

Príma Donnák - Lukács Gyöngyi

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

Príma Donnák
LUKÁCS GYÖNGYI
Ünnepi gálaest magyar és angol felirattal

Madám Bizsu sajnos elfogyott
13 Esemény

Madám Bizsu

Thália Színház

Képzeljük magunkat a harmincas évek Budapestjére, amikor zeng-bong az egész éjszaka, ezer mulató várja a szórakozni vágyó, magáról elfeledkező közönséget.

Ebben a romantikus-bűnös korban az egyik mulató, az Arizona sarkában egy titokzatos néni üldögél. Senki nem tudja az igazi nevét, se azt, hogy ki volt ő korábban, mielőtt befészkelte magát az egyik sarokba. Szívesen mesél annak, aki leül mellé – történeteiből pedig kibomlik az a hőskor, amikor a mutatványosoknak, színészeknek, énekesnőknek, táncosnőknek, kabaréhősöknek szóló tapsviharban alakult ki a máig világhíres pesti éjszakai élet. A színdarabot ráadásul az eredeti Arizona mulató falai között játsszuk. A falak pedig mindenre emlékeznek…

A 2002-ben alakult „méltatlanul »világ-hirtelen«, de mégis legendás” Özvegyek zenekar több év szünet után újra felbukkant, hogy egy újabb szeánsz keretében megidézze az idén 76 éves Alice Cooper (máig szuper-aktív és élő) szellemét.

A Freakency egy modern, újgenerációs bűvészműsor, mely interaktivitása és egyedi látványvilága révén felejthetetlen élményt nyújt. Formabontása miatt rácáfol a bűvész sztereotípiákra, ezáltal új szintre emeli a szórakoztatás élményét. Interaktív, dinamikus, fiatalos és látványos.

Bogyó és Babóca sajnos elfogyott
13 Esemény

Bogyó és Babóca

Kolibri Fészek

Bartos Erika nagysikerű mesesorozatának epizódjaiból Nagy Orsolya készít színházunk számára színpadi forgatókönyvet. Az óvodás korú nézőinknek szánt előadást a Kolibri Fészekben Andrusko Marcella rendezi.

A DZSUNGEL KÖNYVE

Turay Ida Színház

Kihagyhatatlan, szívszorító - szívmelengető történet barátságról, szerelemről, gyermekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek...

Múzeumi kulisszajárás

Budapesti Történeti Múzeum

Múzeumi kulisszajárás
épületséta pincétől a padlásig

Jégvarázslat - Interaktív télváró gyerekelőadás

Klauzál Gábor Művelődési Központ

A kicsik téli hangulatot idéző mesét hallgathatnak a Téli manótól, aki interaktív játékra csábítja őket. A délelőtt folyamán ellátogatnak a Jégkirálynő birodalmába, ahol fagyos, jeges légkör uralkodik, de a szeretet mindenki szívét felmelegíti...

A Hétfejű Tündér

Vidám Színpad

Zenés mesejáték a Fellegjárók Társulat előadásában

Bábszínházi vasárnapok a Lóvasúton

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont

Az őszi félévben három bábelőadással várja az óvodásokat és kisiskolásokat a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont.

A Vén Diófa titka

Tóth József Színház és Vigadó

zenés mesejáték

Zenés ismeretterjesztő sorozat a Concerto Zeneházban a 3-10 éves korosztály számára

Tűzön-vízen át

Győri Nemzeti Színház

Arany János és Petőfi Sándor igaz barátok, úgy is mint pályatársak, és úgy is, mint emberek. E két költőóriás a barátságot választotta a versengés helyett, költői lelkiismeretük, a nép, a haza és a szabadság ügye melletti kiállásuk, valamint egymás tehetsége iránt érzett kölcsönös rajongásuk vezette őket. Sándor jelzőtűz volt, János őrláng. A tüzeik már régen kihunytak, de a fényük örökké világít. E zenés színmű nekik állít emléket.

Az előadás hossza szünettel: 130 perc

Rumini Ferrit-szigeten

K-Központ Rendezvényház

A Rumini Berg Judit, a mai magyar meseirodalom egyik sztárszerzőjének a legismertebb műve, amit több százezer magyar gyerek olvas kötelező irodalomként az alsó tagozatban.

Frakk és a foci

Dörmögő Dömötör Színház -BUDAPEST - RIZ LEVENTE SPORT-, ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT

Bábjáték két félidőben, de csak egy felvonásban, hosszabbítás nélkül.

Felcsendülnek az est folyamán ezek a slágerek: Te rongyos élet /Mondd meg hogy imádom, a Pesti nőket /Álom álom, édes álom / Túl az Óperencián / Az asszony összetör/ Hej cigány /Hajmási Péter…..és sorolhatnánk hosszan.

Miről mesél a régi Hosszú utca? Sétánkon feltárulnak a felújított Szent Anna kápolna titkai, egy bögre frissítő italt kortyolgatva bejárjuk az újjászületett Ruttner-házat, majd együtt ismerkedünk a Jókai utca szépséges házainak kalandos történetével.

Habsburgok és holtak - Séta József nádor nyomában a Budavári Palotanegyedben és a nádori kriptában sajnos elfogyott
13 Esemény

Ismerd meg velünk a főherceg és családjának életét, és járjuk be együtt a Habsburgok magyar ágának budavári temetkezőhelyét!

A VerShaker versmegfejtő beszélgetéseiben neves színművészeink mondják el legkedvesebb verseiket, és abból kiindulva kérdezi őket Zoltán Áron, a Vígszínház Junior Príma Díjas színésze. A vers hatására a meghívott vendég emlékei, érzései leplezetlenül nyílnak meg előttünk. Különös erejű, megismételhetetlen élmény – miközben fontos ismeretekkel gazdagítja a közönséget a költészet világáról. Ezúttal a Pinceszínházban Jordán Tamás lesz a VerShaker vendége.

Gőgös Gúnár Gedeon

FÉM Arts & Café

Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon - zenés mesejáték
a Helytelenek Társulat és a FÉM előadása (3 éven felülieknek)

A kétrészes kiállítás első fejezetében elsősorban a női szerepekkel, illetve nők művészeti (ön)reprezentációjával foglalkozunk, míg a második részben bemutatjuk a nők által választott műfajokat, témákat, illetve a nők művészeti teljesítményét és eredményeit az elmúlt fél évszázadban, a múzeumban őrzött műveiken keresztül.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!