Sárközi és moldvai táncokkal, sok játékkal és kézműves sarokkal várjuk a gyermekeket, családokat.
Márton-napi táncház játékkal, meséléssel, sok tánccal és gágogó jókedvvel.
„Márton-napján aki libát nem eszik, egész évben éhezik”
Töltse a Márton-napi hétvégét Badacsonyörsön, a Folly Arborétumban! Kapcsolódjon ki nálunk, engedje el a szürke, novemberi hétköznapokat és vegyen részt egy pincelátogatással egybekötött borsétán és az azt követő libalakomán!
Miért fontosak és hogyan segítenek a családi történetek? Milyen szerepe van a családtörténeteknek, mennyiben segít az önbecsülés, a küzdőképesség és a reziliencia megalapozásában? - Kádár Annamária pszichológus és tréner valamint Visky András Kossuth-és József Attila-díjas író, dramaturg közös előadása
Gömöri, Mezőségi és Kalotaszegi táncokkal várjuk a néptánc iránt érdeklődőket. Klasszikus táncház – aki tudja, táncolja a zenekar előtt, aki szeretné tanulni, azt segítik a táncmesterek.
2024. november 10-én, vasárnap 9-15 óra között kerül megrendezésre a KMO-ban, az őszi Nemzetközi Rovarbörze.
A tematikus vasárnap délelőttön, négy helyszínen számtalan kézműves technikát, festési eljárást sajátíthatnak el a résztvevők.
2024 szeptemberétől decemberéig folytatódnak Katona Csaba történész ismeretterjesztő előadásai a KMO-ban.
A Népszerű Tudomány előadássorozat 2024/25-ös évadának első vendége: Szily Nóra újságíró, pszichológus.
Előadásának címe: A boldogság tudománya
Első látásra furcsa, hogy egy bestiális sorozatban ember alakú lények is szerepelnek (így volt ez a sorozatnyitó angyalos előadással is), de bizony helyt kell adni azoknak a kreatúráknak, akik az isteni (és félisteni) világból merészkedtek le (vagy föl?) a zene történetébe.
Szerda esti beszélgetések- Kiss József színházigazgató beszélget Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójával.
Juhász Anna Príma-díjas irodalmár vendége az Irodalmi Szalon estjén Kollár-Klemencz László író, zenész, énekes, képzőművész lesz.
A DuplaPresszó Szemere Katával című műsorban az újságíró két-két olyan művészt vagy
alkotót, a kulturális, a gasztro-, valamint a tudományos élet izgalmas szereplőjét hívja meg,
akit valamilyen látható vagy láthatatlan szál összeköt.
Az eseményt a Liberty Produkció mutatja be.
Szeretettel várunk mindenkit Beck Zoli szerzői estjére, amelyen a 30Y zenekar Artisjus-díjas énekes-dalszerzője megosztja velünk személyes történeteit, gondolatait és dalait akusztikus hangszerelésben.
Lehet-e életstratégiát kovácsolni a Tórából? Életfilozófiánk összeállításában segít-e a zsidó Biblia?
ÖNISMERETI KONCERTSOROZAT – I. ÜLÉS
"Jobb embernek lenni - a művészettel nevelés és szociális készségek kapcsolata"
Előadó: L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány elnöke
1980. június 7-e reggelén Larnaca lakói sorscsapásra ébredtek. Az éjszaka folyamán elsüllyedt Zenobia.
Számtalan mendemonda, szóbeszéd és legenda született a roncsról. Ezek nagy része egyszerű nagyotmondás, a többi kicsit bonyolultabb hazugság. Mégis az igazság az összes történet közül a legérdekesebb.
Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete és történetei, amelyekkel szeretné jobbá tenni mindenki életét! A Túl minden határon-est méltó folytatása a Föld minden pontjáról most Önökhöz érkezik!
ŐSZKÖSZÖNTŐ INTERAKTÍV, ZENÉS GYEREKKONCERT, KÉZMŰVES-FOGLALKOZÁSSAL
Tematikus nyomozós természetismereti séta gyerekeknek
A zenész-tudós Agócs már középiskolásként érdeklődött a tradicionális kultúrák iránt. Amellett, hogy tekintélyes mennyiségű népzenei gyűjtést végzett, évtizedek óta foglalkozik népzenei és néptáncrendezvények szervezésével, a népi kultúra legkülönbözőbb korosztályoknak szóló oktatásával.
Katolikus pap, és egyben mentálhigiénés szakember előadásai meglehetősen tág témakörben mozognak, érintik a spiritualitást és a társadalomtudományokat. Nem csak látni és hallgatni kellemes élmény őt, olvasni is jó. Szakmai tudása megalapozott, könnyeden beszél fajsúlyos témákról kötetlen stílusban, előadásai szórakoztatóak, mindemellett nagyon elgondolkodtatóak.
A Várkert Műhelyben a Miniakadémia foglalkozásvezetőivel csupa olyan technikát próbálunk ki, amelyre iskolai vagy otthoni környezetben nincs lehetőség! Kreativitásfejlesztő alkotómunkával, a kis létszám miatt személyre szabott feladatokkal és felszerelt műhellyel várjuk kéthetente hétfőnként a 7-12 éves gyerekeket – akár egy alkalomra is, akár kétheti rendszerességgel.
Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete és történetei, amelyekkel szeretné jobbá tenni mindenki életét! A Túl minden határon-est méltó folytatása a Föld minden pontjáról most Önökhöz érkezik!
Heltai Jenő a 20. századi magyar irodalom talán legalulértékeltebb alkotóinak egyike. Nyilvánvalóan szerepet játszik ebben az életműve tekintélyes hányadában domináló frivol derű, az életöröm néha már-már szilaj megnyilvánulása és a mély humánummal ötvözött megbocsátó cinizmus.
Maria Callas – Kormos István
Mindketten 1923-ban születtek és mindketten csupán 1977-ig éltek, de ennél több közös pontot elsőre aligha fedezhetünk fel a legendás díva és a Vackort megteremtő irodalmár pályáján. Talán így is van, majd meglátjuk!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!