Balog József – zongora
Budafoki Dohnányi Zenekar
vezényel: Héja Domonkos
A „ballad” az angol jazz szaknyelv szerint a lassú, általában romantikus dalokat és szerzeményeket jelöli. A koncert műsorválasztása kapcsán ehhez azt teszi hozzá Fekete-Kovács Kornél, a zenekar vezetője, hogy széles anyagból válogathatnak ehhez a keresztmetszethez, mert minden idetartozhat, ami a befelé fordulás, az évszakhoz illő hangulat jegyében született.
A Szolnoki Szimfonikusok következő hangversenye a Zeneakadémia Nagytermében Bruckner születésének 200. évfordulója alkalmából:
BRUCKNER 200.
Az együttes karmestere ez alkalommal Youngmin Park.
Csepregi Éva – Életmű Jubileumi koncert a Győri Nemzeti Színházban
Csepregi Éva az év elején adott hatalmas sikerű, teltházas Életműkoncertet a Papp László Budapest Sportarénában. Az énekesnő a nagy siker hatására Győrben is bemutatja a koncertet, amelyre örök színpadi partnerét, Végvári Ádámot is vendégül hívja. Éva régóta tervezett egy ilyen nagyobb szabású szólókoncertet, aminek most, a kerek születésnapja apropóján jött el az ideje. A kétórás előadás három tematikus részből fog állni, az énekesnőt pedig az Arénában bemutatott, ismert és elismert előadóművészekből álló zenekar kíséri, fia, a dobos-énekes Heatlie Dávid vezetésével. A feledhetetlennek ígérkező estén olyan slágerek is felcsendülnek, mint a Vadvirág, a Napraforgó, a Kék Korszak, a Párizsi Lány, a Smile Again, a Don Quijote, a 220 Felett, vagy épp a Holnap hajnalig. Éva – Életmű… felejthetetlen élmény mindazoknak, akik lemaradtak az Aréna-koncertről, vagy akár ott voltak és újraélnék a varázst!
Műsor:
Mozart: A-dúr szimfónia K.201
Kuszevickij: fisz-moll nagybőgőverseny op. 3
Beethoven: II. (D-dúr) szimfónia, op. 36
"Tanulj meg fiacskám komédiázni" címmel újabb önálló dalestet tart Kovács Gergő énekes előadó Szekszárdon, ezúttal az Agóra Művészetek Házában.
Magyarországtól Nagy-Britanniáig vezet programunk, amelyből a humor és a könnyedség sem hiányzik. A MÁV Szimfonikus Zenekart ezúttal a veszprémi illetőségű, kamarazenészként és tanárként is elismert, Bartók–Pásztory-díjas Kováts Péter vezeti – hegedűvel és karmesteri pálcával.
Sok-sok év tartózkodás után meggyőztek, hogy a „Kopaszkutya” bakelitlemez megjelenését segítsem egy koncerttel. A dolog nem egyszerű, hiszen akkori társaim közül Kőrös József, Póka Egon és Szénich János már nincs közöttünk. A koncertet nagy sikerrel és örömmel lejátszottuk és elhatároztuk, hogy országos turnéra indulunk a Kopaszkutya műsorral.
Műsor:
Dohnányi Ernő: Desz-dúr vonósnégyes op.15
Robert Schumann: Esz-dúr zongoraötös op.44
Adventi koncert a SzentEfrém otthonában
Közreműködik:
Danubia Zenekar
Karmester és házigazda: Hámori Máté
Az otthonos légkörben zajló programokon a nézők, miközben a zenekar kiváló művészeinek játékát hallgatják, játékosan és interaktívan ismerkednek meg a szimfonikus zenekar hangszereivel és a koncertre járás szabályaival. A hangverseny után kakaó várja a gyerekeket az előtérben.
Ezen a különleges estén lehetőségünk nyílik arra, hogy kiszakadjunk a mindennapok nyomasztó hangulatából és belemerüljünk egy olyan zenei világba, ahol a lélek megpihenhet és a gondolatok kisimulhatnak.
Az Alma Együttes kezdetben felnőtteknek zenélt, de egy véletlen felkérés kapcsán olyan sikeres gyerekkoncertet adtak, hogy azon nyomban több másik felkérés is érkezett és rövid időn belül azon kapták magukat, hogy már csak szinte gyerekkoncertjeik vannak. (Ezért mondják, hogy a gyerekek választották őket.)
Varnus Xaver őszi turnéján egy lenyűgöző tehetségű ifjú hegedűvirtuózzal, a Hollandiában született Bácsy-Schwartz Zoltánnal osztja meg a pódiumot, akivel Bach örökkévalóságot idéző művei mellett Felix Mendelssohn örökszép hegedűversenyét adják majd elő.
Műsor:
1. Krommer: Esz-dúr fuvolakvintett, op. 66 25’
2. Schumann: a-moll vonósnégyes, op. 41, No. 1, 29’
Korhű kamara: 2024. december 1.
Csepregi Éva – Életmű
Jubileumi koncert a József Attila Művelődési Központban
A legnépszerűbb karácsonyi világslágerek kerülnek fel Gájer Bálint 5. nagylemezére magyar nyelvű szövegekkel.
KODÁLY ZOLTÁN: Galántai táncok
KECSKÉS D. BALÁZS: Brácsaverseny
***
ANTONÍN DVOŘÁK: VIII. (G-dúr) szimfónia, op. 88
Műsor:
Kodály Zoltán: Galántai táncok /
Kecskés D. Balázs: Brácsaverseny /
Dvořak: VIII. (G-dúr) szimfónia, op. 88
A régi ihletet ad az újnak, az új forma más minőséget teremt – a variációk izgalmas és értékteremtő játékával a Liszt Ferenc Kamarazenekar évek óta kiemelkedik a klasszikus zenei koncertek programkínálatából. Zeneakadémiai bérletük bővelkedik az újra értelmezésekben, az „ismerős, de mégis más” varázsát adó zenei változatokban.
Tóth-Vajna Zsombor a fiatal magyar historikus régizenészgeneráció kiemelkedő tehetségű tagja, karmester és a régi billentyűs hangszerek specialistája: orgona-, csembaló-, fortepiano- és klavikordművész. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián és az Amszterdami Konzervatóriumban végezte.
A Dalszerelőműhely negyedik évadjának negyedik előadásán Pogány Induló 2024-es albumáról a „Mámor” című számot fogjuk megvizsgálni közelebbről.
Közreműködik:
Fröschl Éva Lilla — vadászkürt
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!