Koncert, zene

1159 program


A 2023-as év négy koncertje után új bérletsorozatot hirdet a BMC-ben Stark János Mátyás, Devich Gergely és Ránki Fülöp együttese, immár Trio Haris néven. Második koncertjüket Sosztakovicsnak és Takemitsunak szentelik, de Schubert is helyet kap a műsorban.

A sokoldalú előadóművész, zeneszerző és költő, Szarka Tamás koncertjei a magas minőségű magyar kultúrát képviselik: művészete a gyökerekből táplálkozik, előadásmódjában benne van a táltosok ősereje, miközben albumról albumra, koncertről koncertre képes megújulni és a ma emberéhez szólni.

Vasárnapi kamarazene – 3.

Budapesti Fesztiválzenekar

Haydn
Weber
Mozart
Caputo
Takács-Nagy

The Original Golden Voices of Gospel" hangszeres énekegyüttes
Dwight Robson afro-amerikai baptista tiszteletes zenekara a The Golden Voices of Gospel csapat összes tagja az USA-ból repül Európába ahol már sok éve rendszeresen koncertezik.

A madárének az idők kezdetétől ihletforrást jelent minden muzsikus számára. Ifjúsági hangversenyünkön előbb Nagy Sándor József és Sütő Illés csellókettősét halljuk Vivaldi mély, megindítóan szép kettősversenyében. Ezután a neoklasszikus olasz zeneszerző, Ottorino Respighi különleges szvitje következik, amely 1928-ban született XVIII. századi zeneszerzők munkái nyomán. A hattyú, tyúk, csalogány és kakukk hangjait felvillantó briliáns munka Medveczky Szabolcs pálcája nyomán csendül fel.

A madárének az idők kezdetétől ihletforrást jelent minden muzsikus számára. Ifjúsági hangversenyünkön előbb Nagy Sándor József és Sütő Illés csellókettősét halljuk Vivaldi mély, megindítóan szép kettősversenyében. Ezután a neoklasszikus olasz zeneszerző, Ottorino Respighi különleges szvitje következik, amely 1928-ban született XVIII. századi zeneszerzők munkái nyomán. A hattyú, tyúk, csalogány és kakukk hangjait felvillantó briliáns munka Medveczky Szabolcs pálcája nyomán csendül fel.

Brahms: g-moll zongoranégyes

Kispesti Újévi Koncert 2025 - Szellő szárnyán

KMO Művelődési Központ és Könyvtár

Több éve hagyomány már Kispesten, a KMO-ban, hogy ünnepélyes koncerttel köszöntjük az új esztendőt. A rendezvény első részében operettműsort, a második részben a Kispesti Obsitos Fúvószenekar hagyományos újévi koncertjét láthatják, hallhatják az érdeklődők.

Gaudeamus bérlet 24/25 V/3.előadás

Szent István Filharmonikusok

Zene a Kárpátok ölelésében

Belvárosi Zenei Esték 3.

Miskolci Szimfonikus Zenekar

Bach, Buxtehude, Erlebach, Pohle

Sysart Kft. Orfeo Zenei Alapítványa

EURÓPAI KÖRUTAZÁS – ORFEO BAROKK BÉRLET / II. ELŐADÁS
ALEXANDER CHANCE ÉS AZ ORFEO ZENEKAR

Tariqa

Szfehérvári Egyházmegyei Múzeum

A Tariqa együttes zenéje organikus és egyedülálló fúzió, ahol az marokkói gnawa transz, az arab szakrális zene, a jazz és a magyar népzene találkozása tradicionális alapokon teremt új zenei világot.

THE MUSIC OF LUDOVICO EINAUDI TRIBUTE sajnos elfogyott
13 Esemény

Ne hagyja ki a gyönyörű zene felejthetetlen estjét, amelyen a világ egyik legkiválóbb zongoristája és zeneszerzője, Ludovico Einaudio dallamai csendülnek fel egy briliáns cseh zongorista előadásában.

Az "Utolsók"

Savaria Szimfonikus Zenekar

Német romantika

Győri Filharmonikus Zenekar

BEETHOVEN-VARIÁCIÓK 1.

Bartók Béla Emlékház

ROHMANN DITTA, cselló
DANI IMRE, zongora

ÉNEKELJ VELEM!

RaM-ArT Színház

Hoffmann Richárd ismerős lehet, hiszen vendége volt sok népszerű televíziós műsornak, mint a Duna Televízió műsorán futó: Szerencse Szombat, az Önök kérték, vagy a Jó ebédhez szól a nóta. A TV2 Zenebutik csatorna állandó, visszatérő vendége.

Príma Donnák - Tokody Ilona

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

Príma Donnák
TOKODY ILONA
Ünnepi gálaest magyar és angol felirattal

Midnight Music

Budapesti Fesztiválzenekar

Erre a koncertre nem kell kiöltözni, nem tart órákig, cserébe barátságos és közvetlen a hangulat, amit még oldottabbá tesznek Fischer Iván szellemes kommentárjai az elhangzó művekről.

Téli bérlet 24/25 IV/3.hangverseny

Szent István Filharmonikusok

„Erdőzsongás és pokoli varázslat”

Haydnnal Bécsben Bősze Ádám előadás-sorozata - Haydnnal a templomban

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány

A Haydnnal Bécsben című előadásokban Bősze Ádám megőrzi a Haydnnal Londonban és a Haydnnal Párizsban sorozatokban tőle megismert közelítésmódot: úgy mutatja be Joseph Haydn zenéjét, hogy segíti a hallgatóságot belehelyezkedni abba a környezetbe, amely a zeneszerzőt körülvette. Nem zenei elemzések, hanem társadalom- és művelődéstörténeti vizsgálódások nyomán mutatja be azt a hihetetlenül gazdag világot, amelynek egyik legragyogóbb jelensége Joseph Haydn muzsikája volt.

Ha csak futó pillantást vetünk a Kossuth-díjas Vashegyi György vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyén megszólaló művekre, legelső észrevételünk talán arról szólhat, milyen vonzó stiláris, műfaji és előadóapparátus tekintetében megvalósuló változatosságot kínál az est programja.

MAGYAR KULTÚRA NAPJA – József Attila születésének 120. évfordulója előtt

MONDJAD, ATIKÁM! Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estje

Dicső órák

Kodály Filharmónia Debrecen

Műsor:
Puccini: Messa di Gloria / Rutter: Gloria

Izgalmas műsorral várja a közönséget a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és vendége, a hegedűművészként és karmesterként egyaránt pódiumra lépő francia muzsikus, Julien Chauvin.

Szláv romantika

A Vértes Agorája | Nagyterem

Liszt Ferenc virtuóz zongoraművészből vált nagytudású zeneszerzővé, kedvelt szimfonikus költeménye, a Les Préludes pedig már érett hangjáról tanúskodik. De remekmű A-dúr zongoraversenye is, amely ezúttal a Kanadából érkező Kevin Chen szólójával csendül fel.

Tánctételek

Győri Filharmonikus Zenekar

A Met HD-közvetítések legnagyobb slágerdarabja, az Aida most Michael Mayer vadonatúj, szemkápráztatónak ígérkező rendezésében látható, ráadásul büszkeségünkre Kutasi Juditot köszönthetjük Amneris szerepében.

Verdi: Aida / MET EA sajnos elfogyott
13 Esemény

A Met HD-közvetítések legnagyobb slágerdarabja, az Aida most Michael Mayer vadonatúj, szemkápráztatónak ígérkező rendezésében látható, ráadásul büszkeségünkre Kutasi Juditot köszönthetjük Amneris szerepében.

Gryllus Vilmos - Maszkabál

MOM Kulturális Központ

Egy maszkabálon sok-sok különös alakot rejtenek a jelmezek. Róluk énekel Gryllus Vilmos.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!