Koncert, zene

1221 program


Az 1999-ben felszentelt hévízi Szentlélek templomot Bocskay János építészmérnök tervezte. Az impozáns világoskék épület hét tornya a Szentlélek hét ajándékát jelképezi. A belső tér legyező alakú, az oltár körül félkörívben helyezkednek el a padok. A fából faragott főoltár egy galambot, a Szentlélek jelképét ábrázolja, és a mellékoltárok is galamb alakúak.

Kovász

Budapest Music Center

Az audio-gasztronómiai expedícióra verbuvált csapat útravalónak belerakott a befőttesüvegébe hard bopot és free jazzt, majd a fermentáció beindulása óta keservessel, sebes fordulóval, lassú magyarossal etette az előtésztáját. És persze a levegőből is belekeveredett némi hip-hop és funk.

Kolompos zenekar

Madách Imre Művelődési Központ

Népzenei gyermekkoncert és táncház

Dalszerelőműhely // Adele // Fazekas Gergely sajnos elfogyott
13 Esemény

A Dalszerelőműhely negyedik évadjának második előadásán Adele legutóbbi albumának elsőként kihozott dalát, az „Easy On Me”-t fogjuk szemügyre venni.

Peter Srámek Élő Nagykoncert - A Király sajnos elfogyott
13 Esemény

A kivételes énekhanggal megáldott előadó karrierjében tavaly egy új fejezet nyílt, amikor az RTL+ „A Király” című sorozatában saját dalain keresztül megidézte Zámbó Jimmy emlékét és ezzel elnyerhette az idei év egyik Fonogram-díját.

XV. Hollywood Classics sajnos elfogyott
13 Esemény

XV. Hollywood Classics

Savaria Szimfonikus Zenekar

A Szent István Bazilika egyike Budapest legszebb neoklasszikus épületeinek, Magyarország legfontosabb épülete, a harmadik legmagasabb épület az országban és egyben a legjelentősebb turisztikai látványosság a fővárosban.

Az Eastern Boundary Quartetben két magyar zenész, Borbély Mihály fúvós és Bágyi Balázs dobos, valamint Joe Fonda nagybőgős és Michael Jefry Stevens zongorista összeszokott párosa (Fonda/Stevens Group, Conference Call) dolgozik együtt.

ZONGORAVIRTUÓZOK – DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR sajnos elfogyott
13 Esemény

ZONGORAVIRTUÓZOK – DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR

Marczibányi Téri Művelődési Központ

CZIFFRA SZELLEMÉBEN
A Duna Szimfonikus zenekar, a Törös Alapítvány 2011 és a Cziffra Fesztivál jótékonysági hangversenye

Farkas Róbert a szláv zenéből válogatta össze hangversenyének műsorát és bemutatja a romantika, valamint a 20. század jellegzetes zenéit is. Karol Szymanowski (1882-1937) Ukrajnában született és ott kezdte zenei tanulmányait is, de lengyelnek vallotta magát. Sosztakovics műve az 1954-es szovjet pártkongresszus tiszteletére született, ünnepi hangulatú, tetszetős mű. Csajkovszkij utolsó szimfóniája viszont igazi romantikus remekmű, nem véletlenül kapta a „Patetikus” melléknevet.

Ez is klezmer, az is klezmer:
SabbathSong Klezmer Band

Görög est a Mydros együttessel

KMO Művelődési Központ és Könyvtár

2024-ben, havonta egy alkalommal folytatódnak a Görög estek a Mydros Együttes közreműködésével.

Ez a sok zenével, illetve közismert és közkedvelt slágerekkel átszőtt előadás a női lét dicsérete. Azé a kiváltságos, semmihez sem hasonlíttató helyzeté, ami a nőknek megadatik, pusztán attól, hogy „a gyengébbik nem” képviselői lehetnek.

Jazzliget - Pataj György Jazz Quintet

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház

A zenekar 2009 nyarán alakult a hazai jazz-élet kiváló muzsikusaiból. A formáció a '60-'70-es évek Hard-Bop műfaját erősíti egy olyan zenei palettán, mely a jazz-rajongók számára igazi csemege, mivel mára ez az irányzat feledésbe merült.

Miskolci Illés Klub

Ifjúsági Ház

Kapunyitás: 19.15


Váci Jazztükör-Mr.Moodburn

Madách Imre Művelődési Központ

Házigazda: Pálinkás Gergely
gitáros, zeneszerző a hazai zenei élet elismert képviselője.

Oùat (FR/SE/DE)

Budapest Music Center

Az 50-es és 60-as évek akusztikus zongoratrióinak hangzásától elrugaszkodva az Oùat a kézműves együtt zenélés emlékét és mai perspektíváit járja körül.

Korosztály: 6-10 év

ÖSSZ-HANG

Bartók Béla Emlékház

REMEKMŰVEK GYEREKEKNEK
SIMON IZABELLA GYEREKKONCERTJE 8-13 éveseknek



Kalap Jakab koncert

Dunakanyar Színház

Lions Tri-Jumelage Music Award

Gödöllői Királyi Kastély

Hangszersimogató klub

ÓKK- Kaszásdűlői Kulturális Központ

Hangszersimogató

Bársony Bálint és zenekara interaktív foglalkozása és mini koncertje gyerekeknek.

Kalap Jakab koncert

Mikszáth Kálmán Művelődési KözpontMikszáth Kálmán Művelődési Központ

Mozart-sorozat a Danubia Szalonban – Válogatás a mozarti kamarazene-termés legremekebb darabjaiból

Szól a rádió - Falusi Mariann és Studio11 koncertje sajnos elfogyott
13 Esemény

Szól a rádió - Falusi Mariann és Studio11 koncertje

ÓKK- Békásmegyeri Közösségi Ház

A koncert a nemzetközi- és a magyar örökzöldek színes váltakozása, korszakokon és generációkon átívelő zenei utazás, mintha egy rádiókészülék állomáskereső gombját tekergetnénk.

Magyar rapszódiák

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

CLASSIC BEAT BAND koncert

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.

Szeretettel várjuk a táncosokat és azokat is, akik csak élőzenét szeretnének hallgatni!
A CLASSIC BEAT BAND együttes azzal a céllal alakult, hogy népszerűsítse az igazi élőzenét.

VABADABA Geszti Péter koncert-est Váczi Eszterrel sajnos elfogyott
13 Esemény

A Vabadaba egy érzés. Pontosabban sokféle érzés. A szerelem 22 árnyalata, ami 22 dalban szólal meg mostantól. Geszti Péter új koncert-estjén egykori Jazz+Az-os partnerével, Váczi Eszterrel kezd újabb zenés kalandba, hogy hol szentimentális, hol ironikus módon szóljon a szerelem csodáiról és viszontagságairól.

Shadows Magic Band

Őrmezei Közösségi Ház

TÁNCPARTY ŐRMEZŐN

BÉLAMŰHELY KARMESTERJÁTÉK

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Interaktív zenei társasjáték – Családi program, ahol a felnőttek egyenlő eséllyel vehetnek részt, ahol az ő gyermeki énjük is megkapja a kellő figyelmet

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!