Színház

1918 program


Hazatérés

Nemzeti Színház

Tóték

Nemzeti Színház

Ez a játék legalább annyira filozofikus, mint a klasszikus mesék többsége: egyszerű, élvezhető, sőt szórakoztató képletbe helyezi a létezés alapkérdéseit, a saját életük felépítését tervező fiatalok élet-halál küzdelmét.

Valahol Európában pusztító háború dúl. Egy anya vidékre menekíti ikreit a nagyanyjukhoz, a népmesék gonosz boszorkányához. A gyerekeknek egyedül kell megtanulniuk mindent, ami a túléléshez szükséges. Magányosan, éhezve és fázva vezetik naplójukat a Nagy Füzetbe. Följegyzik, mit láttak, mit hallottak, mit tettek, mit tanultak..

Bors néni

Kolibri Színház

Az előcsarnokban, a színpadon és a nézőtéren meglepetéseket készítünk Bors néninek Lackóval, Titillával, Vízimolnárral és a Játékmesterrel.

A Dohány utcai seriff

Örkény István Színház

AZ ELŐADÁS SZÖVEGE A VÉSZKORSZAK ALATT ELHURCOLTAK VISSZAEMLÉKEZÉSEIBŐL ÁLL ÖSSZE, ÉS TELJES SÖTÉTBEN JÁTSSZÁK.

Két néni, ha megindul

Örkény István Színház

Pierre Notte darabja – melyet most két fiatal színésznő játszik – egyszerre fekete humorú kabaré, egzisztencialista bohóctréfa és a francia sanzonok nosztalgiájából ihletődő rafinált giccs, melyben Charles Aznavour (is) énekel.

ÉGBEN MARADT REPÜLŐ

Turay Ida Színház

1947-et írunk. A világ éppen ocsúdik a borzalmakból. A csodálatos hangú, törékeny énekesnő megrázó gyermekkoron és szerelmi csalódásain túl már rég úgy hiszi, hogy minden férfi durva, és az időt leghasznosabb mulatással és ivással tölteni.. Ám ekkor megjelenik Marcel Cerdan, a „marokkói bombázó”, és örökre megváltoztatja a kis francia veréb, Edith Piaf életét..

A dráma a szerző egyik novellája nyomán készült, címe Elem. Egy idős házaspár hétköznapjaiba pillantunk bele: mindennapos, sokszor mulatságos zsörtölődéseikbe, fel-felbukkanó emlékképeikbe, a fiatalság fájdalmas elvesztésébe, a fenyegető, rájuk ereszkedő halál közeledésébe, az elmúlás abszurd, felfoghatatlan tényébe…

DEMERUNG (Csehov Meggyeskertje)

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

A Narratíva kollektíva színházi projektje Csehov legtalányosabb művét ütközteti jelenünkkel.

Jelenetek a bábuk életéből

Örkény István Színház

Az előadás a Dollár Papa Gyermekeitől megszokott intim és közvetlen formában vizsgálja a hétköznapoktól megcsömörlött viszonyokat. A cél, hogy a próbák során megértsük és megszeressük ezeket a karaktereket, hogy aztán legalább egy-egy rövid pillanat erejéig a nézők is szerethetőnek lássák őket.

Miért lett R. úr ámokfutó?

Örkény István Színház

Az előadás a címbéli „miért”-re keresi a választ, feltárva a szűkebb és tágabb környezet felelősségét: mi is történik a világban, és mik az emberi boldogulás bennünk és körülöttünk levő gátjai. Az előadásnak nincs épített díszlete, könnyen utaztatható, bármilyen térben előadható, a látványt Schnabel Zita invenciózus, nagy fantáziájú jelmezei határozzák meg.

Minden másképp van

B32 Galéria és Kultúrtér

Kulcsár Teodóra és Oravetz Dániel története egy tehetséges fiú és egy érzékeny lány igaz története. Izgalmas, mint egy krimi, megható, mint egy romantikus film, s át meg átszövi a humor. A nagy kaland a szkizofréniával való találkozás és küzdelem.

Czene-Hajdu-Károlyi: Gengszterek

Szegedi Nemzeti Színház

A Szegedi Nemzeti Színház Tánckarának estje.

MEDEA GYERMEKEI

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Medea és Iászon, két fiukkal Korinthosz falai előtt várnak. A fal előtt, ami mögött talán egy nap számukra is lehet otthon. Ha nincs, akkor tovább kell menni, és folytatódik az a több éves menekülés, amely valahogy sehogy sem akar véget érni.

Vacok

Budaörsi Latinovits Színház

A babaszínház pár hónapos és három éves kor közötti gyerekeknek szól, akik a szüleikkel nézik meg a körülbelül ötven perces előadást, ami két részből áll: egy húsz-huszonöt perces produkcióból, amit színészek játszanak, és ami kifejezetten ennek a korosztálynak a fejlődési sajátosságait figyelembe véve lett kialakítva A második huszonöt percben a nézők megismerkedhetnek a színészekkel, az előadásban használt kellékekkel, bejárhatják vagy bekúszhatják a teret.

Kik ezek a férfiak és nők, akiket megformálnak? Lehet, hogy ők mindig ugyanazok a személyek, csak a körülmények változnak? Ha változnak, miért változnak? Furcsa titok lappang a háttérben. Önökkel együtt talán sikerül megfejtenünk…

Hatan pizsamában

Játékszín

Valahol, egy franciaországi nyaralóban Bernard és neje, Jacqueline vendégeket várnak egy kellemesnek ígérkező hétvégére. Az egyik vendég, Bernard legjobb barátja, Robert, aki Jacqueline titkos szeretője. A másik vendég Brigitte, Bernard titkos szeretője. A ház ura feleségének úgy állítja be a dolgot, mintha Brigitte Robert párja lenne..

A Jó estét nyár, jó estét szerelem a magyar zenés színházi irodalom egyik legkülönlegesebb, egyben legsikeresebb darabja. Ősbemutatója óta igazi klasszikussá vált, ami nem is csoda: egyszerre elgondolkodtató, kritikus látlelet a társadalmi álszentségről s az emberi hiszékenységről, ugyanakkor szórakoztató, szellemes, fordulatos, slágerekben gazdag zenés mű is.

Mindenki megvan? Dr. Angster Mária színházi családállítás estje

Agóra Veszprém Városi Művelődési Központ

Színdarab részletek tükrében, a vállalkozó kedvű nézők közreműködésével mutatjuk be a családállítás rendszerét. Mindezt pszichológiai elemzéssel, különleges előadásban.

Romantikus komédia

Thália Színház

Mit tesz két szerelmes, ha akkor ismerkednek meg, amikor az egyik éppen házasodik? Azt, amit minden érett felnőtt tenne: a vágyukat évekig elnyomják, szigorúan munkakapcsolatban maradnak, és elfelejtik, hogy az élet bizony nagyon rövid…
Romantikus komédia egy zseniális írópárosról, akik rosszkor szeretnek egymásba, világsiker darabokat írnak együtt, de a saját szerelmi életüket képtelenek megfejteni…

Tranzit • Győri Balett

Nemzeti Táncszínház

Egy különleges utazásra invitáljuk nézőinket nemzetközi koreográfusaink vezetésével.

Marc Camoletti
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
avagy hatan pizsamában
a Pesti Művész Színház vígjátéka 2 felvonásban


Egy tökéletes nap sajnos elfogyott
13 Esemény

“Színdarabot csinálni valahogy régi álmom volt, mert szép, kreatív dolog. De eddig hiányzott a drámám hozzá. Most megvan. Én bányászom a nyersanyagot, de a végső formáját az alkotótársaim fogják megadni, amíg lehet, az én közreműködésemmel. Elfogadom, ha esetleg én már nem látom az előadást. Nagyon szeretném, de ebben a játékban nem a győzelem, a részvétel a fontos.” /Karsai Dániel/

CSÓKOS ASSZONY

Turay Ida Színház

A Csókos asszony egy igazi szerelmi történet, mely Budapesten játszódik Józsefvárosban.
Az 1920-as évek környékén szinte lehetetlen a nyomorból kitörni. Talán éppen ezért tobzódik ebben a zenés játékban az egymás segítése, az élni akarás, a boldogság utáni vágy, persze rengeteg humorral, nevetéssel átszőve.

Csoportterápia

Veszprémi Petőfi Színház

musical-komédia

A Határtalan táncfőváros fesztivál fő vonulata továbbra is az, hogy a határon túli hivatásos magyar néptáncegyüttesek számára biztosítson koncentrált megjelenést, felmutassa a létrejövő értékeket, teret adjon az újító törekvéseknek. Ezen az estén a Magyar Táncművészeti Egyetem előadását és a Bekecs Néptáncszínház: A helység kalapácsa - néptánckomédia Petőfi Sándor azonos című műve alapján produkcióját tekinthetik meg.

Különben jól vagyok...vagy mégsem?
Popper Péter anyagaiból motivációs estet adni fantasztikus érzés. A motivációs estek sokszor könnyű sikert ígérnek, és felbolygatják a Benned lévő elnyomott érzéseket.

Lábujjhegyen - Divat • Megyeri Léna - Bősze Ádám sajnos elfogyott
13 Esemény

A Lábujjhegyen új évadában ismét játékra hívja egymást (és a közönséget) a két előadó, Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész:

A Lábujjhegyen új évadában ismét játékra hívja egymást (és a közönséget) a két előadó, Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész:

A revizor

Nemzeti Színház

„Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!”

Nem véletlen, hogy szinte minden rendező előbb vagy utóbb színpadra állítja Gogol zseniális szatíráját – hiszen a nemes értelemben vett szórakoztatás mellett lehetősége van rákérdezni mind a társadalmi élet visszásságaira, mind az emberi lét mélyebb értelmére, fájdalmasan szembesítve akár a közönséget is önnön problémáival, amire a darab mottójában elhangzó közmondás is utal: Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde! A nemzetközi szinten is jegyzett Avtandil Varszimasvili, a kortárs grúz színházi élet egyik meghatározó alakja, a Nemzeti Színházban nagy sikerrel bemutatott A kaukázusi krétakör című előadása után is a rá jellemző, érzelmesen expresszív, játékos teatralitással álmodja színpadra a drámairodalom kiemelkedő alkotását.

„Az elnök úr igazán büszke lehet arra, hogy „így” rendelkezésére áll úgyszólván az egész emberiség.”
„Kedves öreg barátom... az, amit maga az egész emberiségnek nevez, az szégyellje magát.”

Metsző humorral és mély emberismerettel írta meg két híres egyfelvonásosát Molnár Ferenc. Pazar szerepek színészeknek és remek szórakozás a nézőknek. A Rátóti Zoltán rendezésében készülő Egy, kettő, három és Az ibolya című előadásban a Nemzeti Színház oszlopos tagjai mellett a produkcióban részt vesznek a Színház- és Filmművészeti Egyetem színinövendékei is.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!