Színház

1937 program


Alekszej Ny. Arbuzov kétszereplős darabja a tisztességben megőszült professzor és páciense kései találkozásának története. Lírai fordulataival, humoros, szerethetően ironikus jeleneteivel – jutalomjáték a színészeknek.

„A társadalom sokszor megbocsájt a bűnösnek. Az álmodozónak soha.”

triviális komédia komoly emberek számára

16 éves kortól

A Kincses-Sziget (Álomvándorok)

Munkácsy Mihály Művelődési Ház

Az Álomvándorok Társasága Színi Társulat előadása

Mindenki a fedélzetre! Napkeltekor útnak indul a Szélkirálynő. Az úticél Pelevár, a világ legnagyobb kikötője. Mint a hajó kapitánya várom lelkes, vidám, szorgos és eszes matrózok jelentkezését! Utunk nem lesz veszélytelen, át kell kelnünk a Ragacs-tengeren és talán a Sárkány-szorost sem tudjuk kikerülni, küldetésünk azonban fontos! Ne késlekedj hát, tarts velem a Szélkirálynő fedélzetén egy nem mindennapi utazásra!
Bojtos Benedek kapitány

Pulcinella szerencsés, mivel minden lány szereti. Ezt nem nézi jó szemmel sem Pulcinella barátnője, sem a lányok féltékeny vőlegényei.
Elhatározzák, hogy megleckéztetik. De Pulcinella a barátja segítségével túljár az eszükön. Álruhás trükköt eszel ki. Vidám kavalkád.
De a történet szerencsére jól végződik, helyre kerül minden és mindenki megtalálja párját, vagyis sikeres a “mese”.

„A halálnál jobb foglalkozást mindenütt lelsz magadnak!”

Mese 6 éves kortól

Maga lesz a férjem sajnos elfogyott
13 Esemény

Maga lesz a férjem

Pesti Művész Színház SZE

Márkus Alfréd - Nóti Károly - Nádasi László - Nemlaha György:
MAGA LESZ A FÉRJEM
zenés vígjáték 2 részben a Pesti Művész Színház előadásában

Ajka-ZENÉS SZÍNHÁZI előadás és koncert két felvonásban! FÉNYES SZABOLCS, a zseniális zeneszerző, a nagy bohém és felesége, a csodás szubrett CSIKÓS RÓZSI élete, vidám és néha szívszorító történetben elmesélve.

Nézni és látni vajon ugyanazt jelenti? Láthat-e az, akinek nincs szeme, lehet-e vak, akinek van? Hogyan ragadhatjuk meg a látszat mögött rejtőző valódit, lényegeset?

24/25 Játszd újra, Sam!

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Woody Allen felejthetetlen vígjátéka újra a kamarateremben!

Loveshake - Az élet összeráz

Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár

Színházi duett 80 percben - Rezes Judit és Szabó Győző párkapcsolatának igaz története alapján.

A legnagyobb népi írónk, Móricz Zsigmond szatmári néprajzi gyűjtései során került igazán közel a magyar paraszti kultúrához, az ott élő emberek életének megismerését tartotta legfőbb iskolájának: „Kimeríthetetlen mondanivaló duzzadt bennem, és 25–30 év alatt nem fogyott ki az a tarisznya, amit ott és akkor tömtem meg mohó kapzsisággal a nép életének mindenféle anyagával.” – mondta egy visszaemlékezésében.

A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!

A történet egy zárkózott kisfiú, Lackó, álmáról szól, aki egyetlen „barátját”, a féltve őrzött üveggolyóját hiába keresve elalszik. Álombéli utazása során rengeteg kalandban lesz része, megismerkedik számos emberi tulajdonsággal rendelkező állatfigurával, a Gombával, a szófacsaró Seregélyekkel, az igazmondó Vakondokokkal, a Sánta Kutyával a Pukkancs Egérrel, a titokzatos Keresztes Pókkal.

Mentőakciók szárazon és vízen, levegőben vagy akár a föld alatt! Lehetetlen nem létezik, csak újabb kalandok és tengernyi izgalom. Végre itt a Bábszázad, akik színre viszik a mancsokat.

KisHattyúk tava sajnos elfogyott
13 Esemény

KisHattyúk tava

Magyar Állami Operaház

Radina Dace / Pjotr Iljics Csajkovszkij
KISHATTYÚK TAVA
Gyerekelőadás óvódásoknak és kisiskolásoknak

Mentőakciók szárazon és vízen, levegőben vagy akár a föld alatt! Lehetetlen nem létezik, csak újabb kalandok és tengernyi izgalom. Végre itt a Bábszázad, akik színre viszik a mancsokat.

Hókirálynő

Roxínház

A Hókirálynő Andersen meséje alapján készült zenés mesejáték.
Vajon sikerül Gerdának megmentenie testvérét a Hókirálynő karmaiból?

„Mert az úgy volt, hogy mi szerelembe estünk. Ez egy love story. Az úgy volt, hogy mi csíptük egymást, és aztán meg elvittek az érzelmek. És akkor összejártunk egy évig stikában, mert ez egy titkos story volt. Egy titkos love story, Rómeó és Júlia.”

Hab a tortán! mesesorozat: ROZI AZ ÉGEN

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Minden azzal kezdődött, hogy Rozi hatodik születésnapja elveszett. Jó: esetleg elkóborolt. Mindenesetre szőrén-szálán eltűnt, nyoma veszett, felszívódott. Még szerencse, hogy megkergült az az ágy lábához kötött lufi, mert különben mi repítette volna Rozit egyenesen fel az égbe? Rozi elveszettnek vélt születésnapját keresve végigjárja a csillagos eget. A Skorpió, azaz saját jegye elől menekülve megismerkedik a többi tizenegy csillagjeggyel, és a hozzájuk tartozó alapvető tulajdonságokkal, vonzalmakkal és taszításokkal. Az út végére akarva-akaratlanul sok mindent megtanul, és az ellopott-elveszett szülinap is megkerül, természetesen.

A teljes két felvonásos mesejáték, egyedülálló az országban. Nagyszínházi önmagában forgó díszlettel, szemkápráztató jelmezekkel, 2 méteres Süsüvel, eredeti újrahangszerelt zenével.

Mentőakciók szárazon és vízen, levegőben vagy akár a föld alatt! Lehetetlen nem létezik, csak újabb kalandok és tengernyi izgalom. Végre itt a Bábszázad, akik színre viszik a mancsokat.

Korábbi nagysikerű mesedarabjai után a Magyar Nemzeti Táncegyüttes újabb kalandra hívja a gyermekeket: ismét a magyar népmesék, népzenei- és néptánc kincsünk csodálatos világába kalauzolja közönségét.

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet... sajnos elfogyott
13 Esemény

OPERETT két felvonásban.

A Lábujjhegyen új évadában ismét játékra hívja egymást (és a közönséget) a két előadó, Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész: minden előadáson egy-egy hívószót vagy témát körbejárva idézik meg a tánc- és zenetörténet legendás alakjait, megkerülhetetlen mesterműveit és lebilincselő történeteit.

"A FAL ADJA A MÁSIKAT avagy Közjegyző az emeleten

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.

vígjáték két felvonásban

dokumentumszínház

zenés mesejáték egy részben

Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadásokon kivetített képek, dokumentumok és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész inspiratív zenei kísérete segíti elő az irodalmi szövegek elmélyült befogadását.

A Csíkszentdomokoson élő, József Attila- és Babérkoszorú-díjas Lövétei Lázár László költészete teljesen eredeti színfolt a magyar irodalom palettáján.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!