Színház

1949 program


Norrison bankigazgató a pihenésére készülődik, amikor a családjánál vendégeskedő lány – jónevű amerikai milliomosházaspár egyetlen gyermeke – vészhelyzetet jelent be: férjhez ment.

zenedráma
A Pintér Béla és Társulata valamint a Katona József Színház koprodukciója

Lánybúcsú - musical

Liliom produkció

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő
(Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik
,,lánybúcsújukat”.

80 nap alatt a Föld körül

Budapest Bábszínház

5 éves kortól
100 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: pálcás báb

tragikus komédia két részben

Furcsa pár

Pécsi Nemzeti Színház

Szegedi Kortárs Balett: Diótörő

Szegedi Nemzeti Színház

Karácsony este a szülők díszítik a szalonban felállított hatalmas fát. A testvérek, Marika és Frici civakodása még a fa körül sem szűnik meg. Sorra érkeznek a meghívott gyerekek, barátságok kötődnek, a fiúk borsot törnek a kis lányok orra alá. Megkezdődik az ajándékok átadása..

Sirály

Vígszínház

komédia két részben

Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a megfelelési kényszer és önmagunk vállalása, az önzés és a szerelem.

A miniszter félrelép

Thália Színház

Az angol kormánypárt egyik képviselője az ellenzék egyik bombázójával csalja a feleségét, és valószínűleg nem is lenne ebből probléma, ha a hotelszoba ablakában nem találnának meg a randevú éjszakáján egy oda nem illő, meztelen férfi hullát… A képviselő a mindig ideges, de nagyon hatékony személyi asszisztensével próbálja megoldatni a helyzetet, de egy hulla mégiscsak egy hulla: a dolog elsimítása legalábbis időveszteséggel és további bonyodalmakkal jár – feltűnik a szerető férje, a képviselő felesége – és a hotel igazgatója sem segít túl sokat, ráadásul egy adott ponton még a hulla is táncra perdül…

Egy a ráadás

Thália Színház

Egy vagyonos üzletember hirdetést ad fel: néhai üzlettársa fiát keresi, szeretné tisztességesen, rengeteg pénzzel megjutalmazni. Billy bejelentkezik, mint jogos örökös, azonban rá kell jönnie, hogy személyazonosságát nehezebb bizonyítani, mint hitte. Mert egyre több „Billy” érkezik a hirdetésre…

A kényszeres evő, szeretetre méltó, negyvenes Maureen nassol, hogy ne gondoljon bele a magányába, pizzákat rendel, mert szerinte a paradicsomszószban oldódik legjobban a bánat. De azért még ad egy utolsó esélyt a romantikának, amelyről már épp készül teljesen lemondani. Vakrandija lesz Joe-val, aki esetlen, de kedves. Maureen humorral, olykor szarkasztikus megjegyzéseivel palástolja a külsejével kapcsolatos gátlásait, ezzel szemben Joe szinte veszélyesen nyíltan kimond mindent, ami csak eszébe jut.

Eredeti dalokból, személyes történetekből és nyilvánosan soha nem látott filmrészletekből összeáll egy egyedülálló szerzőpáros alkotói világa… Cseh Tamás és Bereményi Géza közös életműve nyílik meg a nagyközönség előtt Rakonczai Viktor zenei vezetésével és a Thália Színház egyedülálló technikai lehetőségeivel – amely a speciális LED-falaknak, az élőzenekarnak és a Thália Színház színművészeinek köszönhetően egyszerre ad színházi, nagykoncerti és vizuális élményt.

A padlás

Vígszínház

félig mese félig musical 9-99 éves korig, két részben

Tökéletes esküvő

Vidám Színpad

Pörgős vígjáték, ami egy percre sem engedi elkalandozni a nézőt.

Lidércek, Shaxpeare, Delírium

Örkény István Színház

..Némi EU-s támogatosítás, színház a záhníszben. Görbetükörerdő, disznógömb, telefonfül. Pár művészi vénával megáldott vendégmunkás, plusz egy talicska aprómajom. Vagyis lidérc. Lúdvérc. Osszátok be..

Manon Lescaut

Magyar Állami Operaház

Giacomo Puccini
MANON LESCAUT
Opera négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Leányvásár

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

– operett –

Isten eljön hozzánk, mert nagyon sok mondanivalója van. Megosztja gondolatait az elmúlt néhány tízezer év történéseiről és tapasztalatairól, válaszol az időközben felmerült kérdésekre és bemutatja a projekt fejlesztésének további lépcsőit.

János vitéz

Nemzeti Színház

Petőfi Sándor halhatatlan verses meséjének legfőbb üzenete: Te is lehetsz János vitéz! Aki kitartó, hűséges és bátor, elnyeri élete jutalmát. Az Iluskáért minden próbát kiálló Jancsi kalandjait követi végig ez a sodró lendületű előadás. Egy kötelező olvasmány látványos színházi élményt nyújt iskolásoknak és meseszerető családoknak.

Anconai szerelmesek

Móricz Zsigmond Színház

Valló Péter és Vajda Katalin virtuózan nosztalgikus komédiája egyszer már meghódította a nyíregyházi közönség szívét, hosszú időn át volt évadok visszatérő sikerdarabja. Ezúttal új felfogásban, Keszég László rendezésében találkozhatnak vele a nézők, új színekkel gazdagítva a jól ismert történetet, a lényeg azonban változatlan: a csupa élet vígjáték, a népszerű muzsika, a felhőtlen szórakozás.

Egy eldugott társbérlet emeleti szobájában Tyimofejev, a bogaras feltaláló egy időgép összeszerelésén dolgozik. A szomszédban bömböl a rádió, és a propaganda monoton szólamait hallgatva hősünk elszundikál. Valóságosnak tűnő rémálmok sorjáznak elé..

Nikola Tesla - Végtelen energia

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

The Great Musical show

Tütü! - Színházlátogatás balerinákkal sajnos elfogyott
13 Esemény

Óvodás és általános iskolás gyerekek részére

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!