művész


Jankovics Anna

Jankovics Anna

Született: 1982. augusztus 19. (Keszthely)

Színész.

Gyermekkori szereplések,  középiskolai versmondó versenyek  sikerei után határozta el, hogy színi pályára lép. A Shakespeare és a Theatrum  Színiakadémián folytatott tanulmányai után, 2003-ban a Pesti Magyar Színiakadémia hallgatója lett, ahol 2006-ban végzett Őze Áron és Szélyes Imre osztályában. Akadémiai tanulmányai mellett, 2005-ben részt  vett Jirí Menzel…

 Tovább

Aktuális programok


Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém

B32 Galéria és Kultúrtér

A Nézőművészeti Kft. Dániel András írásai alapján készült előadása kintről és bentről, együttről és különről, gombócevésről és a helyes…

Martin McDonagh: Leenane szépe

B32 Galéria és Kultúrtér

A hazánkban korábban Piszkavas címen is játszott színdarab, hasonlóan McDonagh filmjeihez, egyszerre mulatságos és mélyen megrázó, groteszk történet. Kovács…

Színész.

Gyermekkori szereplések,  középiskolai versmondó versenyek  sikerei után határozta el, hogy színi pályára lép. A Shakespeare és a Theatrum  Színiakadémián folytatott tanulmányai után, 2003-ban a Pesti Magyar Színiakadémia hallgatója lett, ahol 2006-ban végzett Őze Áron és Szélyes Imre osztályában. Akadémiai tanulmányai mellett, 2005-ben részt  vett Jirí Menzel mesterkurzusán is, az Új Színházban.
Már harmadéves hallgatóként a vizsgaelőadások mellett, komoly nagyszínházi szerepben is bizonyíthatta tehetségét.  2006 őszétől szabadfoglalkozású színművészként,  a Magyar Színház szerepekre szerződtetett színészeinek egyike.

Fontos szerepei:
SZONJA (Csehov: Ványa bácsi - vizsgaelőadás)
TITUBA (Miller: A salemi boszorkányok - vizsgaelőadás)
NAGYEZSDA (Pozsgai Zsolt: Brecht express - vizsgaelőadás)
MÁRIA REGINA (Don Goggin: Apácák - vizsgaelőadás)
GABRIELE VON KANT (Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei)
DIZŐZ(Szikora Róbert-Valla Attila: Macskafogó)
PEPITA (Thorton Wilder: Szent Lajos király hídja)
HEDVIG (Pozsgai Zsolt: Szeretlek, fény!)
EGY MÁSIK MARGIT (Füst Milán: Máli néni)

Jelenleg játszott szerepei a Magyar Színházban:
DIZŐZ(Szikora Róbert-Valla Attila: Macskafogó)
HEDVIG (Pozsgai Zsolt: Szeretlek, fény!)
EGY MÁSIK MARGIT (Füst Milán: Máli néni)

Továbbá közreműködik a társulat alábbi előadásaiban:
Lerner-Loewe: My Fair Lady, Szörényi-Bródy: István, a király,
Huszka-Martos: Bob herceg, Balázs Ágnes: Andersen avagy a mesék meséje,
Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok

1 x 3 néha 4

1 x 3 néha 4

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Winnie
1x3 néha 4

1x3 néha 4

Békéscsabai Jókai Színház
  • Winnie
1x3 néha 4

1x3 néha 4

Móricz Zsigmond Színház
  • Winnie
1x3 néha 4

1x3 néha 4

Szarvasi Vízi Színház
  • Winnie
7 nap

7 nap

Komlói Színház- és Hangversenyterem
  • Egyéb
A jegesmedve szerelMese

A jegesmedve szerelMese

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Játékmester
A jegesmedve szerelmese

A jegesmedve szerelmese

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Játékmester
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

József Attila Színház
  • Lucia, a leánya
Az élet küszöbén

Az élet küszöbén

RS9 Színház
  • Színész
ELJÖVETEL-Adventi koncert

ELJÖVETEL-Adventi koncert

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Szereplő
FURCSA PÁR

FURCSA PÁR

Békéscsabai Jókai Színház
  • Gwendolyn
Homokpuzzle

Homokpuzzle

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Egyetemista lány, időnként 26, időnként 28 éves. Állandóan lecsúszik a harisnyája. Nem tudja biztosan, jól van-e.
Homokpuzzle

Homokpuzzle

Thália Színház
  • Egyetemista lány, Időnként 26, időnként 28 éves. Állandóan lecsúszik a harisnyája. Nem tudja biztosan, jól van-e.
Jana Dobreva: Homokpuzzle

Jana Dobreva: Homokpuzzle

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Egyetemista lány
Kaland - Szigligeti Színház, Szolnok

Kaland - Szigligeti Színház, Szolnok

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Asszisztensnő
Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém

Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • KICSINÉNI
Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém

Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém

Móricz Zsigmond Színház
  • Kicsinéni
Kököjszi és Bobojsza

Kököjszi és Bobojsza

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rendező
Leenane szépe

Leenane szépe

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • MAUREEN
Lehár Ferenc: LUXEMBURG GRÓFJA

Lehár Ferenc: LUXEMBURG GRÓFJA

Margitszigeti Színház
  • McCafé, kabinetfőnök
Leonce és Léna

Leonce és Léna

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Nevelőnő
Lift

Lift

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Luxemburg grófja

Luxemburg grófja

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • McCafé, kabinetfőnök
Macbeth

Macbeth

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Banquo; Orvos, hírnök, százados
MÁLI NÉNI - vígjáték

MÁLI NÉNI - vígjáték

Magyar Színház
  • EGY MÁSIK MARGIT
Martin McDonagh: Leenane szépe

Martin McDonagh: Leenane szépe

Gyulai Várszínház
  • Maureen
MONOmánia - Világgá  mentem

MONOmánia - Világgá mentem

SZFE
  • Összeállította és játssza
MOST Fesztivál - A legnagyobb tilos!

MOST Fesztivál - A legnagyobb tilos!

Jászai Mari Színház, Népház
  • Rendező, díszlet és jelmeztervező, színésznő
MOST Fesztivál - Dániel András: Kicsibácsi, kicsinéni meg az Imikém

MOST Fesztivál - Dániel András: Kicsibácsi, kicsinéni meg az Imikém

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Nebáncsvirág

Nebáncsvirág

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Neil Simon: Furcsa pár

Neil Simon: Furcsa pár

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Gwendolyn
NÉZŐMŰVÉSZETI KFT - TÁMOGATÓI EST

NÉZŐMŰVÉSZETI KFT - TÁMOGATÓI EST

B32 Galéria és Kultúrtér
  • MAUREEN
Nézőművészeti Kft.: Leenane szépe

Nézőművészeti Kft.: Leenane szépe

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • MAUREEN
Noël Coward: Vidám kísértet

Noël Coward: Vidám kísértet

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Mrs. Bradman
Pókháló

Pókháló

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Mildred Peake
Rivalda 2011 Az üvegcipő

Rivalda 2011 Az üvegcipő

Thália Színház
  • Viola
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dajka
Szabó Magda: Régimódi történet

Szabó Magda: Régimódi történet

Gyulai Várszínház
  • Gizella
Szeretlek, fény (Béla herceg)

Szeretlek, fény (Béla herceg)

Magyar Színház
  • Hedvig, Béla húga
Szüle M.- Harmath I.- Walter L.: Egy bolond százat csinál

Szüle M.- Harmath I.- Walter L.: Egy bolond százat csinál

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Mari
Túri Lajos Péter:

Túri Lajos Péter: "A legszebb szó"

Bakelit Multi Art Center
  • Táncművész
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Lucia, a leánya
VIDÁM KÍSÉRTET (vendégjáték)

VIDÁM KÍSÉRTET (vendégjáték)

Békéscsabai Jókai Színház
  • Mrs. Bradman
Világgá mentem

Világgá mentem

Jászai Mari Színház, Népház
  • Játssza és rendezte
Világgá mentem

Világgá mentem

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Írta, rendezte és előadja
VSZF 2013 (Szolnok) Sárga liliom

VSZF 2013 (Szolnok) Sárga liliom

Thália Színház
  • Emer
VSZF 2016. (Szolnok) Hello, Dolly!

VSZF 2016. (Szolnok) Hello, Dolly!

Thália Színház
  • Ermengard

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!