Program


A Heltai

A Heltai

Heltai Jenő a 20. századi magyar irodalom talán legalulértékeltebb alkotóinak egyike. Nyilvánvalóan szerepet játszik ebben az életműve tekintélyes hányadában domináló frivol derű, az életöröm néha már-már szilaj megnyilvánulása és a mély humánummal ötvözött megbocsátó cinizmus.  több

Aktuális előadások



Ám Heltai sokoldalúsága mögött egy mélyen érzékeny embert találunk, aki fentiekkel igyekezett palástolni ezt. Versek, színművek, dalszöveg, novellák, tárcák: az est arra tesz kísérletet, hogy jobban megismerjük a 20. századi magyar történelem nagy kataklizmáit (az első világháború, a forradalmak, Trianon, a kirekesztő zsidótörvények, a második világháború, a szovjet típusú egypártrendszer kiépülése, 1956) átélő, ám az élet szeretetét töretlenül őrző, sőt azt hitelesen hirdető sokoldalú alkotót és embert.

Közreműködnek:

Katona Csaba történész, aki életét és korát megidézve mutatja be Heltait, az embert;

Rusznák András és Sodró Eliza színművészek, akik művein keresztül az írót-költőt idézik meg.

Ajánló


Kurtafarkú érzékeny, félénk ki nyuszi, nem olyan talpraesett, mint Nyúlanyó másik fia Tappancs. A történet mégis úgy alakúl, hogy Tappancs…

A Kultúrbrigád zenés gyerekelőadása az egész családnak Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar rengeteg ismert és vadonatúj zenéjével.

A Kérész Művek egy olyan előadás, mely egyetlen nap alatt jön létre. A társulat művészei előre megadott témára, egyetlen intenzív…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!