Program


mindenGYEREK Fesztivál: TAMÁS KÖNYVE

mindenGYEREK Fesztivál: TAMÁS KÖNYVE

A Tamás könyve poszt-holokauszt témájú előadás, mely megtörtént esetet dolgoz fel. Egy nyomozás története, melynek során egy kamaszlány kénytelen szembesülni saját zsidóságával és családja tragikus múltjával.

 több

Aktuális előadások



A 16 éves Annamária, szülei válását követően apjával Rómából Magyarországra költözik. A lány világéletében Olaszországban élt, nincs ínyére a változás, úgy érzi, a szülei feje fölött döntöttek az életéről. Frusztrációját apján vezeti le, aki nem tud mit kezdeni lánya dühkitöréseivel és vagdalkozásával. Az apa, aki a második világháború kitörése előtt emigrált, majd új családot alapított Rómában, elhallgatta lánya elől előző házasságát és zsidó származását, így azt is, hogy családjának nagy része Auschwitzban vesztette életét, a mit sem sejtő Annamáriát pedig óvatosságból katolikusként nevelte. Egy véletlen során azonban kiderül, hogy Annamáriának van egy féltestvére, Tamás. A lány nyomozni kezd utána, napvilágra kerül az elhallgatott múlt, és apának és lányának is rengeteg tisztáznivalója akad egymással és önmagával is.  

A holokauszt óta eltelt több mint hetven év történelmi távlatba helyezi a történteket, noha következményeit sok család a mai napig nem tudta feldolgozni. Már csak ezért is fontos, hogy minél többet és többféle formában foglalkozzunk a témával. De a Tamás könyve ezen túlmutat. A darab főhőse, Annamária nem csupán azzal szembesül, hogy ez a tragikus történelmi esemény közvetlenül érintette családját, a felfedezés alapjaiban kérdőjelezi meg saját identitását. Míg eddig olasznak és katolikusnak vélte/vallotta magát, most magyar és zsidó származásának ismeretében kell tisztába kerülni önmagával. Ráadásul alapvető bizalmi válságot él meg apjával való viszonyában, hiszen mindezt elhallgatta előle, így a történet tétje az is, hogy apa és lánya képes lesz-e kiépíteni egy meghitt, őszinte és kölcsönös megértésen alapuló kapcsolatot. Mindezek olyan problémák, amelyekkel a mai (és mindenkori) tinédzserek is szembesülnek. A kamaszlét alapvető problémáit (identitáskeresés, szülőkkel való konfliktusok, kommunikációs nehézségek), feszegeti a darab, és az előadáshoz kapcsolódó színházpedagógiai foglalkozás a diákok bevonásával segít választ találni a kérdésekre.

Az előadás élő- és bábszínház ötvözete. A művészi kivitelezésű báb és mozgatója egyaránt színen van, a báb diskurzust folytat a többi színésszel. Az előadás megtekintése jó alkalom annak a berögződésnek felülírására, hogy a bábszínház kizárólag gyerekeknek való.
Az előadásban számítunk a diákok aktív részvételére: a színészekkel való közös gondolkodásra, a történet kapcsán felmerülő kérdések vizsgálatára, mely drámás játékokon keresztül valósul meg.  

Szereplők: Varga Bori, Lukács Gábor, Kőmíves Csongor

Habermann Annamária azonos című művének felhasználásával írta: Hárs Anna
Tervezte: Csató Maté, Tóth Eszter
Zeneszerző: Kiss Dávid
Drámapedagógiai konzulens: Romankovics Edit
Rendezte: Csató Kata

A Mesebolt Bábszínház előadása.

Az előadás létrejöttét támogatta az NKA.
 

Az előadás időtartama
90 perc

Ajánló


Erkel Ferenc BÁNK BÁN Opera három felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal A produkció szövege és zenei anyaga a…

A huszadik század egyik legnagyobb magyar színházi szerzőjének remek vígjátéka, amely a színház, a művészet hatalmáról, az emberi találékonyság és…

Giuseppe Verdi OTELLO Opera két részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!